Gruss aus Budapest

Gruss aus Budapest, vagyis Üdvözlet Budapestről. A XIX-XX. század fordulóját uralták az ún. “GRUSS AUS…” képeslapok, vagyis a város- és tájképes üdvözlőlapok. A fénykép-sokszorosítási technikák fejlődése óriási lendületet adott a képeslapoknak.

Kezdetben a fénykép minősége nem volt meghatározó. Forgách Andrást szabadon idézve: egy rendes képeslapnak, ahhoz hogy tökéletes postai kártya legyen, nem kell tökéletes fotónak lennie. Nem fontos a beállítás, sem az élesség. Egy túl tökéletes lap irigységet szül, aki megveszi esetleg olyannyira beleszeret, hogy fel sem adja, így megfosztja a képeslapot létezése értelmétől. Az ideális, tökéletes képeslap arra való, hogy útnak induljon. Íme egy lap, mely teljesítette e küldetést:

BP_Gruss_Muzeumkert_1899

Budapest, Nemzeti Múzeum, 1899 – gyártó: Schmidt Edgar, Drezda-Budapest

Valljuk meg, ez a fénykép tényleg silány. Rémséges kompozíció: ferde, minden szempontból, aztán ott van az a szemetes meg a két vödör, de ember sehol, így nincs életszag, csak egyszerűen csúnya. A szimmetria nem feltétlenül kívánalom, na de semmi sem indokolja ezt az otromba képvágást… vagy mégis? Nos, azért kellett lecsípni egy pár oszlopot, hogy a fent maradjon valamicske hely a szövegnek és aláírásnak. Szó szerint valamicske, mert csak annyi fért oda, hogy: “Csókol Bella, szerdára biztosan várunk“. Hát, ez nem sok.

Ez az általános helyhiány a magyarázat arra, hogy a képeslap hátoldalán a – teljesen felesleges – hosszú címzést idővel felváltja az “osztott” képeslap, vagyis a hátlap jobb oldala a címzés helye, a bal oldala az üzeneté.

Akadt persze olyan feladó, akit nem tántorított el a csekély írásfelület, betűit jól összehúzta, és kevéske szóval is kerek mondanivalót kanyarított a lapra. Íme egy gyöngyszem:

BP_Gruss_Bazilika_1899

Budapest, Bazilika, 1899 – gyártó D. Halberstadt, Wien, I. (107-es sorszám)

Az üzenet átirata: “Íme nemzeti kultúránk képe! A művelt nyugot hatása alatt kezdtük, az elrejtett honi tehetség véle jutott érvényre, s magasra emelkedett általa; már a szemlélő külföldi is meghajol előtte, s csak mi tudjuk, hogy — még nincs befejezve! – Munkára hát.” …Hát… ez már valami! Bravó!!!

Igaza volt Erős Lászlónak: a képeslapok szórakoztatnak és tanítanak. A fenti lap, nagyon jól példázza ezt. Az évszázados szavak olyan finomak, magasztosak, hogy jól esik lassan ízlelgetni őket; az utolsó mondat áthallása pedig a kor legjobb kroki-íróinak is becsületére vált volna. Ám ahhoz, hogy megértsük ezt a finomságot ma – 2012-ben – ismernünk kell néhány tényt.

A Szent István Bazilikát 1815-ben kezdték el építeni, vagyis jóval Pest és Buda egyesítése (1873) előtt. A teljes munka azonban több emberöltőn át tartott, hiszen a templomot csak 1905-ben szentelték fel. Amikor ez a képeslap készült (illetve feladták) az épület már állt és, hátulról nézve, a mai formájában. Így válik érthetővé mit jelent, hogy “csak mi tudjuk (pestiek), nincs befejezve”. Még egy gondolat, a XIX-XX. század fordulóján fővárosunk az egyik legdinamikusabban fejlődő és épülő város volt a világon. Minden valamirevaló látnivalója, turisztikai nevezetessége, akkoriban épült. Ezért buzdít a képeslap küldője eképpen: “Munkára hát!”. A lap egyébként egy berlini címre érkezett, egy egészen más Berlinbe, mint a mai, de ez egyik másik történet…

Végül figyeljük meg a képaláírást: “Lipótvárosi bazilika”. Akkoriban fővárosuk kevesebb kerületből állt, Lipótváros az ötödik volt a sorban, még önálló kerület, melyet még nem olvasztottak össze a Belvárossal (akkoriban IV. kerület). A későbbiekben olyan képeslapokat is bemutatunk, melyek kapcsán szó lesz “Nagy-Budapest” kialakulásáról…

(Felhasznált források/ irodalom: A Szent István Bazilika története, Bp. 1989; a templom honlapja: bazilika.biz; Piskolti-Forgách: Végtől végig Terézvároson, 2007; Erős L.: Képeslapok könyve; a fényképezés története, wiki)

Posted on 2012/03/26, in Üdvözlő lapok, Budapest, Történeti háttér, XIX. SZÁZAD and tagged , . Bookmark the permalink. Gruss aus Budapest bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.