Fénykép helyett

Nyár van, nyaralóidő. Ma már természetesnek tartjuk, hogy amikor valahova elutazunk, fényképezőgépet viszünk magunkkal, vagy a mobilunkkal készítünk fotókat. A két világháború között – bár volt fényképezőgép, sőt divatos hobby-tevékenység volt a fotózás – egyáltalán nem volt szokványos fotó-apparátot csomagolni a bőröndbe. Sokkal gyakoribb volt a képeslapvásárlás. Gyakran előfordult, hogy az utazók nem adták fel a lapokat, meg sem írták, hanem az út során megvett képeslapokat albumba rakták, fényképek helyett. Ebben a bejegyzésben egy ilyen gyűjteményt mutatunk be, mely hagyatékból került elő.

A desztináció: Olaszország. Hogy szokványos uticél? Nos, igen, de a képeken látható városok egyáltalán nem mondhatók szokványos turista-látványosságnak. A 34 képből álló mini-gyűjteményben nem szerepel sem Róma, sem Firenze vagy Velence, hanem: Auronzo, Bolzano, Castel Toblino, Ferrara, Montepulciano, Orvieto, Pinzolo, Ravenna, Rimini és Verona.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Csodálatos képek. A sorozat képeinek zöme ún. fotólap, vagyis valódi fénykép. Az ilyen típusú lapok virágkora az 1920-30-as években volt. A fenti képek mindegyik e korból származik, sajnos csak néhányukról tudni, hogy pontosan mikor adták ki (zárójelben olvasható). A sorozat egyik szépséghibája éppen ez – mivel a lapok megíratlanok – nem tudjuk ki vásárolta őket, sem azt, hogy mikor. A képeslapok hátoldalán szereplő legkorábbi dátum: 1925, a legkésőbbi: 1938. Feltételezhetjük, mivel egy hagyatékból való minden lap, hogy egy 1938-as utazás során vásárolta valaki, de könnyen lehet, hogy több utazás termése a fenti album.

A rondábbik szépséghiba – szó szerint – hogy a képeslapok tulajdonosa mindegyiket megrongálta, egészen pontosan levágta a széleket, helyenként igen otrombán. Erre az késztethette, hogy a nagyméretű képeslapok nem passzoltak az albumba, amit vásárolt. Mindenesetre nagy kár, mert némelyik darab igen ritka (RR) és ma elég sokat érne, így viszont csak eszmei értékük van!

Szóval a képeslap némelyike valódi fénykép volt, és nem csak technikailag, hanem a funkcióját tekintve is gyakran csak fénykép maradtak. CSAK! Mert a képeslap nem fénykép, annál sokkal több, lehet… ha…

Ezt a mondatot inkább Forgách András fejezze be, aki a Végtől végig a Terézvároson című könyvben ezt írja: “Egy túl szép, túl tökéletes fotográfia talán nem is alkalmas képeslapnak, mert ha megveszem, ha leemelem a pörgethető állványról, utána azonmód irigy leszek rá, és nem küldöm el, hanem megtartom magamnak, miáltal megfosztom létezése értelmétől. Az ideális képeslap, a tökéletes képeslap arra való, hogy útnak induljon, a jó képeslap a ráírt szöveggel együtt érvényes, a címzéssel, az odafirkantott dátummal; az eszményi képeslap személyes holmi, van valami embermeleg a tapintásában, elfér a belső zsebben: emberi kezek, ügyes vagy ügyetlen ujjbegyek között, mancsokba, bugyrokba, oldaltáskában lapuló gumírozott levélkötegekbe szorulva, postai futószalagok, hajók gyomra, repülőgépek raktere, egész földrészek után, napok vagy hetek elteltével kerül egy másik ember kezébe, azután kézről-kézre jár; egy jó képeslappal elhenceg az ember, és néhány ráfirkantott szó, a kép, a történet részévé változik (…)”.

Advertisements

Posted on 2012/07/23, in 1920-1929, 1930-1939, Fotólapok, Gyűjtemény, ITA. Bookmark the permalink. Fénykép helyett bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.