Fényképes lapok

(Győri Lajos cikke – Múzsák Múzeumi Magazin, 1987/2. szám)

A postai képes levelezőlapot születése óta gyűjtik szerte a világon. Népszerűsége valószínűleg annak köszönhető, hogy többféle funkciót tölt be. Egyrészt személyre szóló üzenetet közvetít a címzetthez, másrészt a lap másik oldalán levő fénykép olyan tájakra kalauzolja el az otthon maradottakat, ahol a képeslap feladója járt. A vizuális ismeretterjesztés olcsó, mégis tetszetős és hatásos módja gyorsan közkedveltté vált hazánkban is. A még csak szöveget tartalmazó nyílt levelezőlapok 1869. október 1-én, a világon elsőként az Osztrák-Magyar Monarchia területén jelentek meg. A kezdeményezés hamar követőkre talált a környező országokban is. Majd 1870. július 16-án megszületett az első illusztrált levelezőlap Auguszt Schwartz porosz könyvkereskedő bélyegnagyságú képet nyomtatott egy ilyen lapra. A nyomdatechnikai eljárások fejlődésével hamarosan már árnyalatos fényképek díszítették e kártyákat.

A szaksajtó 1888-ban számolt be az újdonságról. Veress Ferenc a Fényképészeti Lapokban adta hírül, hogy egy amatőr fényképész levelezőlapra kasírozta fel legjobb felvételét, s így küldte el a fotót bírálatra egy amerikai fényképészeti szaklap szerkesztőségébe. Néhány hónappal később már közvetlenül a levelezőlapra másolták át a felvételeket. Hazánkban először 1896-ban, a millenniumi ünnepség alkalmából adtak ki képeslapokat nagy példányszámban. A 32 fametszetet és litográfiát tartalmazó sorozat egy részét eredeti fényképek alapján sokszorosították. Sikere a vártnál nagyobb volt. Gyorsan gazdára találtak az első példányok, s rövid időn belül újabb és újabb képeslapok jelentek meg a papírkereskedésekben, az üdülőhelyeken és a vendéglőkben. A képeslap olyan időszakban vált divattá, amikor a közlekedés világszerte forradalmi változáson ment át, s az utazás, az üdülés, a turisztika fellendülőben volt. Ugyanezen években sokat fejlődött a fotótechnika is. Egyszerűsödött a fényképezőgépek kezelése, biztonságosabbá vált a fényképezés, olcsóbbak lettek a felvételi nyersanyagok. A századforduló gyűjtőjét több szaklap segítette. 1899-ben indult a Látóképes levelezőlapok, amely Tatán jelent meg. Englander József szerkesztésében. Utódja a Magyar Képes Levelezőlap, melyet ifj. Horváth Géza gondozott. Székesfehérváron Levelezőlap gyűjtő, majd A képes levelező-lap címmel láttak napvilágot a témáról szóló időszaki sajtótermékek. Ez utóbbi volt a Hungária néven megalakult első hazai képeslapgyűjtő egyesület hivatalos közlönye, szerkesztője Klökner József gyűjtő és képeslapkiadó volt. Herger Tihamér 1901-ben Újvidéken Levelezőlap, Idrényi Andor 1902-ben Budapesten Nemzetközi képes levelezőlap gyűjtők egyesületi és elárusító lapja címmel indított újabb kiadványt.

A hazai képeslapkiadás kezdeteiről az 1900-ban Budapesten megrendezett I. Nemzetközi Képes Levelezőlap kiállítás adott keresztmetszetet. Itt mutatták be a tatai Englander, az esztergomi Strompf Ignác, a budapesti Károlyi György, Gerő Imre, Divald Károly, az eperjesi Cattarino Sándor, a székesfehérvári Klökner Péter, a bécsi Véver Oszkár és mások addig megjelent képeslapjait. A felvételek többségét akkoriban helyi fényképészek készítették. A negatívot átadták a kereskedőknek, akik főleg külföldön rendelték meg a sorozatgyártást. A városképek, épületfotók, tájképek többségét hivatásos fotográfusok készítették. A professzionista képeslapok mellett azonban egyre gyakrabban szállított a posta családi eseményeket, gyermekeket, portrékat ábrázoló képeslapokat. A privát fényképek sokszorosítással foglalkozó cégek ugyanis arra bíztatták a megrendelőket, hogy az őket ábrázoló képeslapokra írjanak. Sokan éltek a lehetőséggel, és megrendelték felvételeiket 10-20 példányban. Mindezek bélyeggel ellátva, nyílt képeslapként szolgálták a családi, baráti információ cserét. A Képes levelező-lap című kiadvány cikket is közölt 1900-ban a műkedvelő fényképészetről: „Míg azonban a levelezőlap gyűjtő a már meglevő lapokat gyűjtheti össze, addig a műkedvelő fényképész maga is tud teremteni, a neki tetsző tájképeket és részleteket felveheti, és negatív lemeze után akár fénynyomatú levelező-lapokat készítethet, akár pedig a ma már olcsó áron, levelezőlap nagyságban és ugyancsak készen kapható fényérzékeny papírlapokra másolatokat maga is készíthet. Vannak már gyűjtőink, kik csakis ilyen fénykép-levelezőlapokat gyűjtenek, aminek szintén meg van a varázsa, mert sokszor ügyes amateur hangulat teljesebb felvételeket tud készíteni, mint legtöbb esetben a műteremhez szokott hivatásos fényképész. Nagy szolgálatot tesz a fényképészet a levelezőlap gyűjtőnek, különösen ott, ahol még nincsenek helyi tájképes levelező-lapok, vagy nincsenek a gyűjtőnek kedvére valók, vagy csak igen tökéletlen kivitelűek, és nem elég választékban, itt az amateurnak igen tág tere nyílik.”

A századforduló után a képes levelezőlapok gyártására, sokszorosítására már idehaza is egyre többen rendezketek be. A képes levelezőlap kiadás még az I. világháború idején is virágzott. Rendkívül sokféle képeslap érkezett a harctérről az otthoniakhoz és viszont. Szintén az 1910-es évekre tehető a reklám képeslapok elterjedése. A kirakatokról, üzletbelsőkről, árucikkekről, cégérekről, vendéglőkről készült felvételeken kívül megjelentek a színházi sikereket, filmcsillagokat, jelmezes szerepeket ábrázoló lapok is. Bizonyára sokan megvásárolták e lapokat, hiszen így megszerezhették azok arcképét, akikről a korabeli sajtó állandóan cikkezett. Nemcsak a színészek, hanem az írók és a költők arcképcsarnoka is megjelent a levelezőlapokon. Móricz Zsigmond 1931. május 17-i naplójegyzetében így ír: „Volt egy ötletem mostanában, hogy az írókról fényképeket csináltatni, s azokat árusítani. Egy Rónai (Dénes) nevű fényképész, a fényképészek egyesületének elnöke szolgalmasan járt feleségével együtt a Nyugat-estekre. Ezzel csináltattam. Eddig negyvenkét írót fényképezett le. A képek nem jók. Nem jelentékenyek. Nem elég művésziek. Túlzás és erőszakosság. De nincs egy fényképész sem, aki jobbat csinálna. Székely Aladár volt a mi korunk fényképésze, a legnagyobb művészek közül való e téren, de mint üzletember nem hasznavehető.”

A hazai képeslapkiadás történetében külön fejezetet érdemel Weinstock Ernő, aki 1932-től foglalkozott képeslap készítéssel és kiadással. Tehetséges fotográfus és jó üzletember volt. Két évtized alatt bejárta az országot és lefényképezett mindent, ami idegenforgalmi szempontból vonzó látvány volt. Hatezernél több eredeti felvétele, negatívja és a róluk készült postatiszta képes levelezőlapok máig együtt maradtak. Ez az egyedüli szerzői gyűjtemény, amely teljesnek mondható. Életművét a család gondozza. Az ország legnagyobb képes levelezőlap gyűjteménye dr. Petrikovics László szerencsi fogorvos tulajdona volt. Ő 1968-ban a szerencsi múzeumnak ajándékozta a hatszázezernél több lapot tartalmazó kollekciót, ami mennyiségét tekintve világviszonylatban is számottevő. A Szerencsen található páratlan gyűjtemény a magyar fotótörténet egyik igazi kincsestára.

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: