Képeslapok könyve

A Képeslapok könyve 1985-ben jelent meg a Kriterion Könyvkiadó (Bukarest) gondozásában. A szerző, Erős László, olyasmire vállalkozott, amire előtte – és eleddig – senki. Ez a könyv ugyanis nem csak a magyar lapokkal foglalkozik, hanem a képeslapok egyetemes történetével. A kiadvány témája egyedi a magyar nyelvű könyvtörténetben, a tartalom azonban néha hiányos és elfogult.

A könyv 12 fejezetből áll, az első “A kezdet“, melyben a szerző leírja a levelezőlap illetve a képeslap kialakulásának mozzanatait. Nagyon korrekt módon, ebben a leírásban megemlíti a sok lehetséges verziót, de nem foglal állást egy történet mellett sem, hiszen máig nem bizonyos az elsőség kérdése.

Erős László - Képeslapok könyve (Kriterion) - 1985

Erős László – Képeslapok könyve (Kriterion) – 1985

A második fejezet címe A fejlődés szakaszai. Az író 6 különböző korszakot tárgyal részletesen: 1870-1900; 1901-1914; 1914-1918; 1919-1939; 1939-1945; valamint Napjaink képeslapjai (vagyis 1985-ig). A harmadik – és egyben leghosszabb – fejezet a tematikákat veszi sorra, összesen 35-t. A legérdekesebbek: “rémségek“, “természeti csapások, katasztrófák“.

A további fejezetek felsorolásától eltekintve, érdemes még egy nagy pozitívumát kiemelni a könyvnek: a gazdag képes függeléket, melyben összesen 200 db képeslap reprodukciója látható, a világ minden tájáról, rengeteg témában.

A könyvvel kapcsolatban, a tárgyilagosság kedvéért, muszáj egy apró kritikát leírni, jelesül azt, hogy a magyar vonatkozású történelmi részeltek igen hiányosak. A könyv ugyan magyar nyelvű, de román kiadású, ezért túlzott – és egyébként történelmileg indokolatlan – hangsúlyt kapnak a román lapok, míg kimaradnak olyan fontos részletek, mint az 1900-ban Budapesten rendezett Nemzetközi Képeslap Kiállítás. Általánosabb tekintetben pedig a szerző lényegesen többet foglalkozik a francia-angol vonallal, mint a sokkal indokoltabb osztrák-magyar és német vonatkozásokkal, melyek alapjaiban határozták meg a képeslapok egyetemes történetét.

Mindezek ellenérel, ez a könyv nagyszerű, és aki gyűjti a képeslapokat, annak kötelező megvennie, sajnos már csak antikváriumban kapható.

%d blogger ezt kedveli: